halkan pitymallik odakinn, a Hortobágy puha fuvallatai már hozzák felém szép hazám sűrű, busa illatait, kiállok a tornácra, és csak sütkérezem, élvezem az üde tavasz minden ízét, Sokat szenvedett Hazánk új fuvallatai megtöltik lelkem bizakodással, érzem, már nem telik meg orrom a mocsok bűzével, már nem hallatszanak a globalizálódó, örjöngő világ zajai. Végre egymást közt vagyunk. a Mieink között. Végre újra Miénk a Haza, és végre rendes Magyar emberek döntenek a sorsunkról, akik tudják, mi az a hazaszeretet, mi is az a Magyarság. Végre elkergettük a zsidókat, a cigányok elkülönített táborokban élnek, mert a Bölcs nem engedte, hogy elégessük a tolvaj fajtájuk maradékát, dehát neki aranyból van a lelke, ilyen ember Ő.

Megmondta, a magántulajdon csak bajjal jár, és lám, mióta újralakultak a termelő-szövetségek, államosították a bankokat, nagyvállalatokat, minden egyszerre letisztult, a karvajtőke már nem talál fogást domború mellkasunkon, hiába is próbálkozik. Lepereg szigorú vezetőnkről minden nemzetellenes törekvés, itt nincs helye külföldi nagytőkének, mondja mindig, talán kevesebb, talán rosszabb a Magyar mint bármi más nép? akkor minek nekünk az ő termékeik, gondolkodásuk, vallásuk? jól megvagyunk nélkülük.

A magyar dolgos nép, helyén van az eszünk, közismert, hogy mi vagyunk a világ legéletrevalóbb nemzete, hát hány nép maradt fenn ennyi ideig ennyi ellennel körülvéve?? és a belső ellenség is folyton furkálódik. De a hajnal már közeleg.