A 2008-as mumbai merényletek rámutattak, arra, hogy pakisztánban nem lehet megbízni, bárhogy próbálták meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a merénylők függetlenek voltak, a bizonyítékok mást mutattak, és bár valoszínűsíthető, hogy a Musaraf elnöksége alatt hatalmat gyűjtött tábornokok állnak a háttérben, és a kormányzat megdöntésére akarják felhasználni a merénylőket, a béke a tét a térségben.
A tábornokok szűklátókörűsége háborúhoz vezet, amiben a pakisztáni oldalon bőségesen megtalálhatóak szudáni, albán, afgán, csecsen, iraki harcosok is, akik a szent könyvért bárhol és bárki ellen szívesen harcolnak, és az elmúlt évek alatt bőséges tapaszalatot gyűjtöttek mind a gerillaharcban, mind a legmodernebb technikákban, és bár nyílt terepen nincs sok esélyük, a hegyek között mindenképp hatékonyabbak, mint az indiai-amerikai kooperáció. Az India és Pakisztán közti nyílt háború már váratott magára szinte Pakisztán megalakulása óta, amit az indiai muszlimok is igencsak szítottak, és Kashmir hovatartozása ürügyén már idáig is több ezerre tehető a halálos áldozatok száma.
Amerikai a stratégiai partnert humánerőforrással már kevésbé, technikával és felszereléssel viszont annál inkább el tudta látni a hindu harcosokat, akik először az indiai muszlim közösségen álltak bosszút, teljes falvakat gyújtva fel, ezzel mégjobban feltüzelve a már így is pattanásig feszült hangulatot.
A határterületeken már elindultak a megtorló és az azokat megtorló akciók, és csak idő kérdése, mikor eszkalálódik a helyzet olyan mértékűvé, hogy az egész dél-ázsiára kihasson.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.